Nagypéntek a mi adóslevelünk kiegyenlítésének a napja a kereszten. Jézus kereszthaláláig az adóslevelet a szívében, lelkében, zsebében, kezében, indulataiban hordozta a mindenkori ember. Próbálta ezt az adósságát kiegyenlíteni Isten előtt. Jöttek a hatalmas böjti napok, a vértől folyó áldozati oltárok és mégis, az adóslevél nem egyenlítődött. Mivel az Isten rendelése, hogy ezt az adóslevelet mégis ki kell fizetni, annak ellenére, hogy a mindenkori világ és ember válságban szenved. A nagy árat valakinek meg kell fizetni! Ezért küldte el Fiát! Hogy az, aki kifizeti tartozásunkat, önmagát adja váltságul sokakért, értetek, a világ életéért.

Nagypénteken emlékezünk erre a napra. Az adósságunk kifizetésének véres napjára. Ennek helye a Golgota, magyarul a Koponya-hegye. Két gonosztevővel együtt keresztre feszítik Jézust, akiben még Pilátus, a római helytartó sem talált semmi bűnt. Mossa is kezét a mai napig, hogy döntését másra hárítsa, kijelentvén, hogy ő nem felelős ennek az embernek a véréért.

A kereszt alatt az összeverődött csőcselék kedvét leli a látványban. A megjelent farizeusok és főpapok kísértik Jézust. Gúnyolódók, bámészkodók a kereszt alatt. Balga népség! Nem értik Istent! Nem látják Istent! Az adóslevelükről elfeledkeztek, pedig ebben a pillanatban váltatik meg az élet, a világ, ebben a pillanatban váltattunk meg mi is. Mert Jézus már a kereszten van. Utolsó szavai hangzanak: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” – egyik közülük

Ez a kegyelmi könyörgés komoly vád is egyben. Nem tudják, hogy Istent gúnyolják, káromolják a kereszten! Szívük vaksága miatt nem látnak túl bűnös állapotukon.

Milyen emberi lélek kell ahhoz testvéreim, hogy egy keresztre feszített haldoklásán valaki gúnyolódjon, mint az az összeverődött csőcselék? Milyen intellektuális, bűnös elme kell ahhoz, hogy a papi hierarchia fejei saját igazságuk megbizonyítását lássák a kereszten szenvedő Jézusban? Hová tették erre az időre ezek a nyomorult emberek az adóslevelüket?! Akaratuk ellenére, gonoszságuk szögezte fel a keresztre. A legrosszabból, a legszégyenletesebb emberi tettből Isten bocsánata, szeretete, kegyelme a világon elképzelhető legjobb dologgá formálta az emberi gonoszságot! A vérontást megváltássá, a keresztet a szabadítás szimbólumává, a hitetlen pogányt, hitvallóvá. Mikor is a százados akaratán kívül kijelenti: „Bizony Isten Fia volt ez!”

És a Golgota keresztje ma, itt és most nekünk is üzen. Üzenete időt álló. 2000 év távlatából sem veszített jelentőségéből egyetlenegy mozzanat sem, amit az evangéliumból ismerünk. Joó Sándor így magyarázta egykor a kereszt evangéliumát: „Jól értsük meg: az a kereszt ott a Golgotán azt jelenti, hogy haragszik az Isten! Jézus szenvedése és halála arról beszél, hogy ítél az Isten!”

Ítéletének villámját a golgotai kereszt, mintegy villámhárító elnyeli Jézusban. Isten haragja és ítélete az ember bűnös állapota miatt Jézusban elvégeztetett. Maga az Úr Jézus mondja ezzel a szóval: „Elvégeztetett!” Amiért jött, amit vállalt, hogy az emberrel legyen, az emberért haljon, és hogy Isten ítéletének golgotai villámhárítója már az üres sír felé mutasson. „Elvégeztetett!” Jézus magára vett mindent helyettünk. Ez Nagypéntek üzenete.

Van egy húsvéti üzenet, melyet sokszor kaptam már én is ismerősöktől, barátoktól, szolgatársaktól. Meg kell értenünk személyesen, hogy Nagypéntek érettem, miattam, helyettem történt. Nem nekem kell a bűnök miatt felhalmozott adóslevelet kamatostul visszafizetnem. Nem nekem kell Isten elviselhetetlen haragját és ítéletét elhordoznom. Ő maga jött el Fiában közénk, hogy ezt az utat megjárja és ezt a feladatot magára vegye. Már Trito-Ézsaiás próféta megjövendölte Jézus küldetését és az még nagyobb ítélet a papi hierarchia fölött, hogy az ószövetség írásait még akkor sem vették tudomásul, mikor szemük előtt teljesedett be az előre prófétált isteni ige.

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, Fájdalmak férfia, betegség ismerője.
Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.
Pedig a mi betegségeinket viselte, A mi fájdalmainkat hordozta.
Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.
Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, Bűneink miatt törték össze.
Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, Az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, Mindenki a maga útját járta.
De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt,
Száját sem nyitotta ki.”
(Ézs53:3-7)

Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy Isten néki adott minden hatalmat. Nem használta hatalmát arra, hogy megmutassa a gúnyolódó tömegnek, hogy le tudna szállni a keresztről. Minden hatalmát az alázat és a helyettes áldozat elvégzésére összpontosította. Csendben tűrte adóslevelünk minden fillérjének bűnét. Az ostorcsapásoktól kezdve, a kereszt szögein keresztül, a fulladásos halált vállalva a kereszten.

A halálba menő ember zsoltárát, a 22. zsoltárt kiáltja: „Éli, éli, láma sabaktáni! – Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engem?” Tényleg elhagyta volna Isten? Mikor a világmindenség legnagyobb terve, a megváltás terve megy végbe Fiában? Testvéreim, Jézus halálba menő szavain keresztül is üzen! Mégpedig nem azt, hogy elhagyta őt az Isten, hanem te balga zsidó ember, te igét nem olvasó keresztyén ember vedd már kezedbe az írott igét, a Bibliát és nézd meg jól, mi van ebben a Zsoltárban! Az van ebben a több évszázaddal ezelőtt megírt zsoltárban, ami itt történik.

„Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, Ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják:
Az Úrra bízta magát mentse hát meg őt, Szabadítsa meg, hiszen kedvelte!...
Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán.
Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim.
Szívem, mint a viasz, megolvadt a bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép,
Nyelvem az ínyemhez tapadt, A halál porába fektettél. Mert kutyák vettek körül engem,
Gonoszok bandája kerített be, Átlyukasztották kezemet, lábamat.
Megszámlálhatnám minden csontomat,Ők pedig csak bámulnak, néznek rám.
Megosztoznak ruháimon, Köntösömre sorsot vetnek.”
(22. zsoltár: 8.9.14-19)

Hát most már értsük meg Testvéreim, hogy Jézus utolsó szavaiból ez a zsoltáridézet üzenetértékű a kereszt alatt ácsorgó, gúnyolódó, vigadozó sötét lelkű tömegnek, és üzenetértékű számunkra is! Mert itt teljesedik be ez. Minden kín, s ütés, minden gúny és ruháinak szétosztása is. Itt teljesedik be minden a kereszten. Jézus szelíden és kedvesen kezdi ezt a zsoltáros imádságot. Bárcsak vele mondták volna. Akkor rádöbbennek, hogy Isten hatalmas tette, a megváltás zajlik szemük előtt. És mindez „elvégeztetett!”

És jelek, csodák történnek akkor! A templom kárpitja, mely a szentek szentjét takarta a profán világ elől, kettéhasad. Megindul a föld, sziklák hasadnak meg. Elhunytak teste támad fel. Elsötétült a világ délután 3 órakor.

Ott állnak félelemtől reszkető lábbal, heves szívdobogással a hivatalos hóhérok, a katonasereg és a százados. Megrémültek, írja a Szentírás. És aki zsoltárt, próféciát nem ismert, mert pogány volt, mit sem értett a zsidók szent irataihoz, ennyit mond: „Bizony, Isten Fia volt ez!”

Testvéreim, amiért elítélték, amiért halálát kívánták, mert Isten Fiának vallotta magát, amit hazugságnak és istengyalázásnak tartottak, azt egy pogány mondja ki tényként, hitvallásként, bizonyságtételként. Nyilvánvalóvá lett azok előtt, akik nem ismerték, hogy itt olyan dolog történt, ami kifordítja eddigi menetéből a világot. Ez a világ és annak lakói nem a pusztulásba mennek adóslevelükkel a zsebükben. Ott a keresztfán, a Golgota hegyén áll egy pecsét. Fizetve! Vérrel pecsételt szó! Érettem, miattam, helyettem fizetve!

Jézus nemcsak kinullázza adóslevelünk súlyát. Plusz kamatot ad mennyei betétkönyvünkre. A Fizetve mellé odapecsételi, hogy mivel hozzám tartozik, az örök élet ajándékát készítettem el számára. Mert hallgat az én szavamra. Hiszi az üres sír titkát, mely a Golgota szenvedéstörténetét megélt, átélt sírók és jajgatók könnyeit letörli. Az átok fája áldássá lett. Mert ott Isten szenvedett, hogy az ember Nagypéntek és Húsvét után örömben, boldogságban, mennyei sereghez csatlakozva hálaénekkel zengjen az Úrnak dicséretet.

5 Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem, Hogy szörnyű kínhalálod Nagy jót akar velem.
Add, hogy hódolva híven Tőled ne térjek el, S ha hűlni kezd a szívem, Benned pihenjek el.
7 Légy pajzsom és reményem, Ha kétség látogat, Véssem szívembe mélyen Kereszthalálodat.
Rád nézzek, Rád szüntelen, S ha majd szívem megáll, Öleljen át a lelkem - Így halni: jó halál.

Legyen Testvéreim Nagypénteken ünneplésünk Isten előtti hódolat, Krisztus előtti leborulás, mert ő nem vetett el minket. Megváltott, megszabadított azon a csúfos napon, mikor úgy gondolták sokan, hogy Jézust örökre kitörlik a zsidó nép és a mindenkori emberiség tudatából. De ez nemhogy nem így lett, hanem 2000 év után is hirdetjük boldogan, hogy Jézus az Úr, az Isten Szent Fia, aki bűneinkért ment keresztre, akiben hittel bízva mehetünk az Atyához általa. Legyen áldott az a megmentő isteni akarat, az a szenvedő alázat, mely érettem, helyettem és miattam vállalta az árat. Akit az Atya harmadnapon megdicsőített, hogy aki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ámen.