„Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert.” (3Móz 19,32. v.)

Az ember életének áldott szakasza az idős kor. Bár a testi gyengeség, a betegségek sora fel-felüti fejét az őszbe hajló halánték időszakában, lelkileg ebben az életszakaszban a legérettebb az ember. Az életúton összegyűjtött tapasztalatok, a nehéz élethelyzetek átélése, az Isten kegyelmének olyan sok formában való megtapasztalása, az öröm, a fájdalom, a jólét, a nehéz időszakok váltakozó szakaszai – mind olyan tapasztalati, gyakorlati bölcs tudást, élet-látást eredményeznek, melyből bőven meríthet az idősek egy-egy szavára figyelő fiatalabb nemzedék.

Az idős kor gyakran velejáró érzése a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság. A munkavégzés akarata ott feszül a lélekben, de a test már erőtlen a megterhelő, erőt igénylő munka elvégzésére. Ezért is fontos felhívni a figyelmet arra, hogy Isten az időseknek már nem a megerőltető munka feladatát adja. Egészen különleges feladatot bíz rájuk: az élettapasztalatok megosztását a gyermekekkel, unokákkal; az idő és a csend gazdagságát a másokért való könyörgés szolgálatára fordíthatják. Hiszen azok az elerőtlenedett kezek, amelyek már nem bírják a munkaszerszámot, imádságra összekulcsolódva hallatlan nagy ügyeket és emberi sorsokat vihetnek Isten elé.

Gyülekezetünk időseit minden időben Isten előtt hordozzuk imádságban, akkor is, ha a téli sötét miatt már nem mernek egyedül a templomhoz vezető útra lépni, akkor is, ha betegség, erőtlenség, lelki fájdalom tartja távol a közösségtől. Számon tartjuk őket, és Dr. Joó Sándor, áldott emlékű református lelkipásztor versén keresztül is szeretettel azt üzenjük számukra: Nem vagy felesleges!

NEM VAGY FELESLEGES
Dr. Joó Sándor

Fejed felett hát elszálltak az évek,
s az ifjúság olyannak tekint,
mint kit itt felejtett az idő.
Ne bánd, most élted legszebb kora jő.
Az idő, ama nagy aranymosó,
a hétköznapok homokjából
mosta ki a lelked aranyát,
s most szelíd, de sugárzó fényivel övezi
még hátralevő éveid sorát.

Az aranyérc nehéz, s te ezért
Érzed hát az öregség súlyát.
Ne bánd, csak dalolj vígan, boldogan.
Az Úrnak érett gyümölcsre is szüksége van.
Tavasz, nyár - ősz nélkül mit sem ér,
de legszebb a tél: ruhája hófehér.
Virág, kalász, gyümölcs kezdet csupán,
A szemlélődő pihenését az életfán
a tél halk hóesése hozza meg.
Hidege nem gyötör, ha a szíved meleg.

S ha öreg csontjaid oly gyakran fájnak,
Ez is csak ígérete egy újabb csodának.
Gyermekkorodban is fájt a növekedés,
most belső, drágább lényed növekszik.
Lelked nemsokára szárnyát bontogatja,
S hogy merre szállj, az utat megmutatja.

Ne bánd, ha munkaerőd nincsen,
csak szemlélődj a drága kincsen,
Mit az Úr adott az aranykorhoz néked.
Ne irigyeld, ki hasznos munkát végez,
Napjaidhoz büszke célt, ó, ne keress!
Míg szeretni és imádkozni tudsz,
nem vagy felesleges!