A legnagyobb evangélium
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evang. 3,16)
Isten szeretetéhez nincs fogható. Ez a hozzánk lehajló szeretet mérhetetlen, felfoghatatlan. Ez a szeretet csakis hittel érthető. Hit által az örök élet ajándékáról bizonyosságot nyerünk, melyet Isten szeretete Jézus Krisztusban készített el mindnyájunk számára. Az egyszülött Fiú világba jövetelének célja, hogy éljünk általa.
Isten irántunk való szeretete nem kiérdemelt szeretet. Az ember elhajlása Istentől, a bűn súlya alatt élő ember mivel is érdemelhetné ki ezt a megváltó szeretetet? És mégis Testvéreim, ez a „mégis szeretet”. Mindennek ellenére szeret minket Isten.A Fiú elküldése Isten szeretetét teszi nyilvánvalóvá a kereszt által. Isten igazsága, hogy bűnt büntetés kövesse. Ezért lett Jézus Krisztus a mi igazságunk, mert elhordozta a büntetést helyettünk, önmagát adta bűneinkért.
„De Ő harmadnap hajnalban föltámadott, S nem tarthatta fogva a halál, Mert az életnek Királya föltámadott, S országa neked nyitva áll. Térj hozzám, jöjj hozzám, Eltöröltem álnokságod, mint a felleget, S mint felhőt, bűneidet.” (Ifjúsági ének)
Isten szeretete, hogy a bűnösnek élete legyen. Ez az élet Krisztusban adatott nekünk. De ez nem természetesen tulajdoníttatik nekünk. Jézus azt mondja, hogy csak az, aki hisz őbenne, azé lesz az örök élet! Aki hisz Krisztusban, megérti Isten szeretetének mélységét és célját. Aki ismeri Isten szeretetét, annak életében is ez a szeretet érvényesül embertársai iránt. Abban lesz nyilvánvalóvá a hite Krisztusban, hogy a szeretete megnyilvánul hívő életében.
Szeretett Testvéreim! Ezzel az üzenettel szeretnék áldott nyári napokat, jó pihenést, örömteljes találkozást kívánni a közeli és távoli szeretteitekkel. Legyen ezen napjaitok tartalma az a szeretet, amelynél nagyobb és hatalmasabb nincs. Nyilvánuljon meg beszédben, tettben és imában az a tény, hogy Isten szeret minket. Váljék konkréttá a felénk lehajló szeretet abban, hogy mi is így fordulunk embertársainkhoz.
János apostol szavait helyezem szívetekre, a nyár idejére.
„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, az az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet. Abban nyilvánult meg az Isten szeretete bennünk, hogy egyszülött Fiát küldte Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk. Abból tudjuk, hogy benne maradunk és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül.” (János első levele 4:7-14)
Áldás, békesség!Karvansky Mónika
* * * * *