Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat

Az ausztriai magyarság összefogott és együtt ünnepelt

Dr. Karvansky Mónika

Ünnepi istentisztelet és koncert keretében ünnepelt együtt a Bécsben és környékén élő magyarság augusztus 25-én a Bécs-Belvárosi református templomban. Augusztus 20-i nemzeti ünnep jegyében határok feletti kézfogást, találkozást, összefogást jelentett az ünnepen résztvevőknek, hallgatóknak, valamint a Szentegyházáról érkezett 150 fellépőnek ez a szép alkalom.

Karvansky Mónika, református lelkipásztor Jeremiás Siralmainak könyvéből választott ige alapján szólt az egybegyűltekhez, és mutatott rá arra, hogy Isten kegyelme és megtartó szeretete kiárad arra a népre, mely segítségül hívja Őt.

„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincs végünk, mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága.”
(JerSir 3,22)

Az igehirdetés és közös imádság után Bárány Anzelm, a Collegium Hungaricum igazgatója köszöntötte Dr. Nagy Andor, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nevében is a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát és az ünneplő gyülekezetet. Bárány Anzelm méltatta Haáz Sándor zenetanár és karnagy által alapított gyermekkórus és zenekar munkásságát, mely közel négy évtizedes múltra tekint vissza, és mára fogalommá vált a székelyruhában éneklő és muzsikáló „FILI” az összmagyarság körében.

Az ünnepi alkalom végén a zsúfolásig megtelt templomban közel 350-en énekelték együtt a Székely és a Magyar Himnuszt Handl György orgonaművész kíséretével. Ezt követően a templom udvarán és a gyülekezeti teremben a szeretetvendégség asztalainál folyt tovább a beszélgetés, új ismeretségek és barátságok kötődtek, a régi kötelékek pedig megerősödtek e közös ünneplés, határok feletti kézfogás élménye által.

Fontos kiemelni e lélekemelő ünnep hátterét is, mert nem mindennapi összefogást jelentett a Bécs és környékén élő magyarság körében a 150 gyermek és felnőtt ellátása és elszállásolása. Szinte minden gyermeket sikerült a befogadó családoknál elhelyezni, akik nagy szeretettel és a magyarokról messze híres vendéglátással várták és fogadták otthonaikba a Szentegyházáról érkezett fellépőket.

Köszönet illeti a Magyarország Nagykövetsége és a Collegium Hungaricum munkatársait, a bécsi magyar iskolák és egyesületek segítő jobbot felajánló gesztusát, a bécsi magyar református gyülekezet tagjait, mint vendéglátó házigazdát, a befogadó családokat, akik megnyitották otthonaikat a szentegyházi vendégek előtt, végül, de nem utolsó sorban Dr. Nagy Andor nagykövet urat, aki vállalta az ünnepi alkalom fővédnökségét.

Áldott együttünneplés, határok feletti kézfogás volt ez az augusztus végi találkozás, mely a magyar szívekből épített hidat Székelyföld - Szentegyháza és az ausztriai - bécsi szórványmagyarság között.

Dr. Karvansky Mónika, református lelkipásztor

KÖSZÖNET A VENDÉGLÁTÓKNAK ÉS A SEGÍTŐKNEK!

* * * * *