Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Máshogyan képzeltük 2020 tavaszát egyéni és gyülekezeti életünkben is. Világunkat, terveinket, életünket megváltoztatta egy parányi, bár annál nagyobb pusztításra képes vírus. Emberi tervek váltak és válnak semmissé, és gyakorlatból tanulhatjuk a Miatyánk hittel, reménységgel, várakozással kimondott fohászát: „Legyen meg a Te akaratod, mennyei Atyám!” De hát mi is Isten akarata a 21. századi ember életére nézve? Nem más, mint az évezredek és évszázadok során előttünk járt nemzedékekre is vonatkozó elvárás: „Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen.” (Ezékiel 33,11). Míg az ember tervei egy csapásra semmissé válhatnak, akár egy szemmel nem látható, parányi vírus miatt is, Isten tervei szilárdak, biztosak, megdönthetetlenek. Hányan kérdeztük meg őt, hogy mi is a te terved az én életemmel, Atyám? Egyben biztosak lehetünk, valamiért, valamihez most időt kaptunk az átértékelésre, a magunkba fordulásra, bűnbánattartásra, a visszatérésre, a megtérésre. Talán még éppen időben hajolhat meg az a térd Jézus Krisztus nevére

Testvérem, én ezekkel a sorokkal bíztatni szeretnélek, hogy minden elmaradt emberi terv és elképzelés helyett tartsuk meg 2020-ban a bűnbánat tavaszát. Imádságban, könyörgésben járuljunk Isten elé és akkor semmiért nem kell aggódnunk, mert Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban! (Filippi 4,6-7)

Vasárnaponként délután a harangok hívó zengésekor oly nagy szeretettel adtunk hálát Istennek az istentiszteletek előtt a presbitertestvérekkel, mindig megköszönve, hogy hangzik felénk az Ige, hogy jöhetünk, hogy anyanyelvünkön hallhatjuk a nekünk szóló üzenetét. Olyan természetesnek vettük, hogy ott lehetünk, mégis szükségét éreztük, hogy ezt még az istentisztelet előtt megköszönjük és elkérjük áldását minden alkalommal. Most hiányzik! De bízva Isten ígéretében, újra várom azt, hogy a harangok zúgása alatt újra áldást kérjünk istentiszteletünkre, gyülekezetünkre.

Virágvasárnap, Nagypéntek, Húsvét közeledik – ünnepek, melyeken lélekben és imádságban lehet együtt a gyülekezet, a templomban most nem. De mindnyájan tudjuk jól, hogy a reformáció idejében is a családi otthonok váltak templomokká, ahol együtt imádkoztak, énekeltek, a Szentírást olvasták a családtagok. Testvéreim, 2020-ban ilyen módon szenteljünk ünnepet otthonainkban, mert Isten az Ő Fiában a bűnbocsánatot, az örök életet ajándékozta nekünk! És a legelső alkalommal, mikor újra szólnak és hívnak a harangok, mikor összegyülekezhetünk, hálaadó istentisztelettel úrvacsorai közösségben ünnepeljük majd, hogy újra együtt lehetünk, Krisztusban testvérek, Krisztusért istengyermekek, akiknek „egy terített asztal ád új erőt”. Isten őriző szeretete legyen és maradjon mindnyájunkkal, akik várjuk a „szabadítás óráját”. Ámen.