„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe … Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld. A Seregek Ura velünk van … Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.” (46. zsoltár válogatott versek)

Luther Márton éneke, az Erős vár a mi Istenünk dicséret a reformáció himnuszává vált. Azt talán nem mindenki tudja, hogy a reformátor énekéhez a 46. zsoltár szolgált bibliai alapként.

A világban uralkodó káosz, a népek közötti háborgás, a létbizonytalanság és az elnyomás miatti félelem idején több ezer évvel ezelőtt a zsoltáros Istenben találta meg azt az erős várat, azt a bevehetetlen védőbástyát, mely oltalom, segítség és erősség a hozzá menekülő számára.

2000 évvel később, a sötét középkor végén a világban eluralkodó káosz, a népek közötti háborgás, a létbizonytalanság és az elnyomás miatti félelem idején, mondhatnánk úgy is, hogy a káosz sötét erői között Isten igéje világosságot gyújtott a szívekben. Az ige felragyogtatásának élő hitű fáklyái a reformátorok voltak.

Hogy milyen is volt az a kor, amit a reformáció világossága követett, a 20. század egyik nagy teológusa tollából, Paul Tillich Létbátorság című művében így olvashatjuk.

Ha volt korszak, amely megérdemli a „szorongás kora” nevet, akkor az a reformáció előtti és a reformáció idejének kora volt. A kárhoztatás miatti szorongás, melyet „Isten haragja” szimbolizált, és a pokol és a tisztítótűz képzete fokozott, arra késztette a késő középkor emberét, hogy különböző módokon próbálja meg szorongását enyhíteni: zarándokutak a szent helyekre, aszketikus gyakorlatok, vallásos tisztelet az ereklyék iránt, melyeket néhol tömegével gyűjtöttek, az egyházi büntetések elfogadása és a búcsúk utáni vágyakozás, növekvő részvétel a miséken és a gyónásokon, az imádkozás és az alamizsnálkodás fokozódása. Röviden, a középkor embere szüntelenül ezt kérdezte: Hogyan csillapíthatom Isten haragját, hogyan szerezhetem meg az isteni könyörületet, a bűnbocsánatot?

Abban a korban, mikor Isten igéje elrejtetett az emberek elől, mindenbe belekapaszkodott a létbizonytalanság félelmében élő ember. És ebben a nagy kaotikus külső és belső sötétségben felhangzik a reformáció jeligéje: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róma 1,17b)

A kegyelemből hit általi megigazulás üzenete fényesen ragyogott fel a szorongás és a félelem korában élők szívében és futótűzként terjedt szét egész Európában. Megérkezik Isten szava, Isten üzenete az ige nélküli kor emberéhez és ugyanazt élhette át és tapasztalhatta meg a 16. században, a reformáció idejében, amit a zsoltáros korának embere kétezer évvel azelőtt:

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek, magasztal a föld. A Seregek Ura velünk van.”

Megdöbbentő, örömteljes felismerés ez az ember számára, aki a létbizonytalanság szakadékánál kapaszkodott minden emberibe és önerőből próbálta elérni saját üdvösségét.

Kedves Testvéreim! A zsoltáríró ideje és a késő középkor után tekintsünk a 21. század történéseire. Fájó megállapítással mondhatnánk a Prédikátor szavaival: „semmi új a nap alatt”. A mozgóképek és a virtuális világ szédítő és elringató álvilágán túl ott van az emberek szívében a félelem, a létbizonytalanság, a kiútkeresés, a kapaszkodók keresése.

És közben megindul a föld, hegyek omlanak a tengerbe, háborognak és tajtékoznak a tenger vizei és tombolásától megrendülnek a hegyek. … Népek háborognak, országok inognak…

A Reformáció egyik nagy üzenete a 21. század embere számára ugyanaz lehet, ami a zsoltáros, vagy éppen Luther Márton reformátor számára volt: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld…”

A zsoltárunk nagy bíztatása ez ma is: Azért nem félünk… Annak ellenére mi nem félünk, még ha a káosz erői jól felismerhetően és állandóan fenyegetik is életünket. Amikor az Isten szava, az ige beragyogja a világunkat, mi is érzékeljük Isten jelenlétét. Amikor felismerjük az életünk történései mögött, hogy Isten velünk van, akkor a félelem erői fölé emelkedhetünk.

Ezt ismerte fel Luther Márton és a többi reformátor is, és az ő munkásságuk nyomán Európa népei.

A 21. század emberének arra a reformációra lenne a legnagyobb szüksége, amit a 46. zsoltár igéi üzennek több ezer év távlatából. A kaotikus erők, háborgások idején erre van szükség ma is:

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!”

A 21. század zúgó, morajló háborgása meglopja az embertől a csendet. Az ördög munkája az, hogy az ember idegrendszere állandóan zakatoljon, tévét, telefont, fülhallgatókat és minden egyéb eszközt bevetve, hogy jelentéktelen vagy éppen rémísztő információval terhelje le az emberi agyat, zaklassa fel a lelket, tegye zavarodottá a szellemet. Az ördög nem akarja, hogy csendben legyünk, lenyugodjanak gondolataink, izmaink, lelkünk és szívünk húrjai, mert az veszélyt jelent rá nézve. Ugyanis akkor a csendben az ember felismerné, megtudná, hogy ki az Isten!

Az ember életében a csend reformációjára vagy a reformáció csendjére lenne szükség, melyben elérne hozzá az a felismerés, hogy Immánuel, velünk az Isten! A világ végezetéig velünk a Krisztusban megváltó és szabadító Isten, mint oltalom, erős vár, védőbástya, őriző és gondviselő Atya.

A 21. század félelmekkel teli nyughatatlan sötét világában a csend reformációja olyan távlatokat nyitna ki az ember előtt, melyet ma is tudatosan elzárnak, mint a középkorban az Isten igéjét az emberek elől. Akkor felismerné és megtapasztalná az ember, amit most a zajok, a villódzó képek, az állandó zaklatottság eltakar: „Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön.

Isten a békesség Istene. Isten az élet Istene. Isten a világosság Istene! Nem a félelemé, nem a gyűlöleté, nem a sötétségé! Ennek felismeréséhez viszont kell a csend, az Isten előtti csend. Az az elcsendesedés, melyben megszólal az Isten és mi meghalljuk hívó, bátorító, szerető szavát. A 21. század világának és emberének létigénye a csend reformációja.

Ahogyan az egyik kedves dicséretünkben is énekeljük:

Csak légy egy kissé áldott csendben: magadban békességre lelsz.
Az Úr rendelte kegyelemben örök, bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk, jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Testvéreim, ha valamit ma magatokkal visztek a mai ünnepi alkalomból, mindenképpen a csend gazdagító igénye legyen. Talán egy legyintéssel a világot nem tudjuk csendre inteni, lehalkítani, elcsendesíteni, de a csend reformációját a magunk életén ma elkezdhetjük.

Kevesebb külső világ, külső zaj, külső információ, több imádság, elcsendesedés, mely a lélek és az élet megnyugvását és benne az Isten felismerését ajándékozza nekünk.

Csendesedjetek el és tudjátok meg, éljétek meg, tapasztaljátok meg, hogy Ő az Isten!
A Seregek Ura, aki velünk van … a világ végezetéig! Ámen.

2024. október 27-én elhangzott igehirdetés alapján