350 évvel ezelőtt, 1676. február 11-én szabadultak ki a protestáns gályarab-lelkipásztorok, akik hitükhöz való hűségük miatt szenvedtek üldöztetést. Az 1674-ben indított pozsonyi per során evangélikus és református papokat és tanítókat vádoltak meg koholt vádakkal, valójában a protestáns gyülekezetek felszámolásának szándékával. Akik nem voltak hajlandók lemondani szolgálatukról vagy hitükről, börtönbe kerültek, majd közülük sokakat spanyol gályákra hurcoltak életfogytig tartó kényszermunkára. A fogságba hurcoltak kitartása és kicsempészett leveleik nyomán nemzetközi összefogás bontakozott ki értük, különösen holland és svájci támogatással.

A szükséges váltságdíj összegyűjtése után Michiel de Ruyter holland admirális hajóival Nápolyba indult, és kiváltotta a még életben lévő 26 lelkipásztort. De Ruyter ezt a cselekedetét élete legfényesebb győzelmének nevezte, hangsúlyozva: Krisztus ártatlan szolgáinak megszabadítása minden katonai diadalnál nagyobb tett volt számára. A kiszabadított lelkészek hazatérésüket követően sok esetben ismét gyülekezeteik élére álltak, tanúságot téve hitükhöz való rendíthetetlen hűségükről. E történelmi esemény ma is a kitartás, az összefogás és a hit erejének példája.

* * *

Emlékkonferencia – gályarab prédikátorok - elnöki köszöntő
Urk/Ouwsterhaule, Hollandia - 2026. február 14-15.

Tisztelt Emlékezők! Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

A hollandiai Urk/Quwsterhaule-ban, a gályarab prédikátorok kiszabadítása 350. évfordulója alkalmából tartott Emlékkonferencián, a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége nevében szeretettel köszöntelek benneteket a Jelenések könyvének igéjével: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2,10)

A történelem eseményei között megélt emberi sors, tapasztalás mindig üzen, tanít, irányt mutat és arra emlékeztet, hogy a Gondviselő Isten a történelem Ura. 350 év távlatából az Emlékkonferencia napjai is ezt üzenik mindnyájunknak, hogy Isten szabadító szeretete kíséri az embert a történelem buktatóin, az emberi nyomorúság és szenvedés útján mindvégig.

Ezt a szabadítást tapasztalták meg 1676. február 11-én a gályákon szenvedő magyar prédikátorok az Isten eszközeként elhívott Michiel de Ruyter tengernagy, a holland flotta admirálisának közbenjárásával. Nehéz idők súlyos története ez: koncepciós perek, embertelen körülmények, gályarabság, bilincsek, éhezés, megalázások sora után a még életben maradt prédikátorok számára felragyogott a szabadulás napja.

A hitvallók nyomorúsága és szabadulása nekünk, a 21. század keresztyéneinek azt üzeni, hogy az emlékezésnek fontos szerepe van, de nem az a célja, hogy a gonoszt, annak megtestesült formáit és tetteit előtérbe helyezzük, a múlt sebeit feltépjük és ítélkezzünk. Az emlékezés célja sokkal inkább az, hogy tanuljunk a súlyos emberi hibákból és felelősséggel tekintsünk jelenünkre. A vallási türelmetlenség, a hatalommal való visszaélés és a lelkiismeret erőszakos megtörése ma is intő jel számunkra. A gályarab prédikátorok példája arra tanít, hogy a hitvallás nem pusztán kimondott szó, hanem Krisztus követésében kiteljesedő életforma és a kihívások idején áldozatvállalás is. Elődeink hitvalló élete visszatükrözi az igét: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2,10) Ez a hűség nem diadalmas, hanem mély szenvedésekkel teli út volt. Mégis ebből a hűségből fakadt az a reménység, amely túlmutatott a gályák sötétségén. 350 év távlatából ez a lelki örökség szólít meg bennünket ma is.

Számomra a gályarab prédikátorok élete megélt hitvallás, mely mércét ad elénk a 21. században is. Mint akinek ugyanaz a szülőfaluja, mint az egyik gályarabnak, Bátorkeszi István református lelkipásztornak, ez a mérce engem is kötelez, irányt mutat és bátorít.

Az emlékezés napjaira, a konferencia szervezőinek, előadóinak és résztvevőinek életére Isten gazdag áldását kívánom!